A régi görögök hitében a bosszú istennõi, jobban mondva a lelkiismeret furdalás megszemélyesítõi, kik a régi theogonia szerint a fiától megcsonkított Uranosnak földre hullott vérébõl származtak, a késõbbi mitológiában pedig, mely a régi monda borzalmait kerüli, az éjnek és a földnek leányai. Számuk eleinte határozatlan (a bûnös minden lépten-nyomon egy-egy Erinnys-szel találkozik), utóbb hárman vannak s a költõk neveket is kitaláltak számukra: Alekto (a sohasem pihenõ), Megaira (a neheztelõ), Tisiphone (a gyilkosság bosszulója). Az alvilágban laknak s onnan feljönnek minden gonosztett megbosszulására, de különösen az istentelenséget, vérbûnt, esküszegést, vendégjog megsértését büntetik. A költõk a lehetõ legborzalmasabb színben tüntetik fel õket: fekete szárnyakon repülnek, hajukban kígyók, kezükben fáklya, kígyó és korbács, leheletük pusztít mindent, mihez közelednek. Igy kergetik a bûnöst, észbontólag, amíg nem vezekel bûnéért, sõt a halálon túl is üldözik. Mûködésük másik oldala ilyképen az igazság és jogrend megõrzése: e minõségükben Eumeniseknek (a "jóakarók") hívták õket.