Hanna az ágyában feküdt. Nem bírt elaludni, pedig a konyhában lógó kakukkos óra már elütötte az éjfélt.
A szobáját régesrég hatalmába kerítette a sötétség, s ezen még az ablakon beáradó utcai lámpa fénye sem változtatott. Hanna félt a sötétben, ezért villanyoltás után mindig gyorsan elaludt, de most valahogy nem tudott. Órákig feküdt nyitott szemmel, s egyre csak a visszatérő álmán gondolkodott, ami annyira megijesztette. Még most is, tinédzserfejjel sem mert visszagondolni arra a borzasztó látomásra. Egészen kicsi volt, mikor először álmodta, s nem akarta, hogy újból megismétlődjön.

- Az álom nem valóság, az álom nem valóság...- ismételgette folyton, amit még anyukája mondott neki, mikor egyik éjjel sikítva ébredt fel. Próbált bátorságot önteni magába, de érezte hogy már ehhez sem elég erős. A szemeit ólomsúlyként húzta le a fáradtság, s az álom újból fogságba ejtette. Anyja énekére ébredt fel.
- Álmodj, álmodj édes álmot... szállj, csak szállj el pilleszárnyon.
- Anya!?- Hanna felnyitotta a szemeit, de senki nem volt a szobában rajta kívül. Otthon volt. Elhatározta, hogy megkeresi a szüleit, akik a földszinten aludtak. Kimászott sz ágyból,s kilépett a folyosóra hogy lemenjen a lépcsőn ,de fülét megütötte egy sajátos dallam, amit már kiskorában is hallott. Elnézett a hang irányába, s egy ajtót pillantott meg.
- Az előszobából nem nyílik másik helyiség- gondolta magában. Megfogta a kilincset, de az kicsúszott a kezéből, s leesett a padlóra. Suttogásszerű hangot hallott, de nem tudta, honnan jön.
- Nem szabad bemenni, nem lehet, nem hagyom...-

Hanna lenézett a padlóra, s leguggolt, hogy felvegye a kilincset, de amint a keze megérintette, a fém szétfolyt a szőnyegen. Hanna ijedten nézett a formátlan folyadék után, amint az átszivárgott a szőnyegen, majd eltűnt. Hanna felállt, s hátrált két lépést.
- Kezdődik-gondolta, de már későn. Az előtte lévő ajtó nyitva állt. Hanna nem látott semmit, csak a szobában tátongó üres sötétséget. Tudta, hogy nem szabad bemennie, de amit elfordult, hogy visszamenjen a szobájába, újból felhangzott a dallam, ami vonzotta. Be a sötétbe. Hanna tétovázott,s megint hallotta a hangot.
- Gyere, gyere.... ne félj...nincs itt senki más...csak én...gyere...gyere...-
- Nem megyek! Hagyj békén aludni!- makacskodott Hanna, de a hangnak nem mondhatott nemet.
- Ha nem jössz.....viszlek...- suttogta az ismeretlen, s a sötétből két futónövény kúszott ki, majd rátekeredtek a lány lábára. Hanna sikított, s hanyattesett, a növény pedig behúzta a sötét szobába. Síkítását elnyomta a szomszéd kutya vonyítása. Amint a szoba közepére ért, a növények elengedték. Hanna felállt, s az ajtóhoz rohant, de az bevágódott, még mielőtt odaért volna.

Lihegve állt a zárt ajtó előtt, majd halk kacajt hallott a háta mögött.Nem tudta megállapíteni, hogy férfi, vagy női hang volt e, de valakire emlékeztette. Hanna megpördült, de nem látott senkit. A szeme még nem szokta meg a sötétet.
- Ki vagy te, s mit akarsz tőlem?!-ordított bele a sötétségbe.
- Gyere és nézd meg ki vagyok...-hangzott a válasz.
Hanna összeszedte minden bátorságát, s elindult a hang irányába. Hallotta, ahogy hosszú hálóinge a földet söpri,s szíve a torkában dobogott.
- Gyere...gyere...erre...erre..-szólt a hang,s Hanna követte, majd elérkezett az egyik falhoz. Egy tükör volt a falnak támasztva. Majdnem akkora volt, mint a lány.
Hanna belenézett a tükörbe, s a saját mását látta benne. Hosszú szőke haja szinte világított a sötétben.
- Mit akarsz ezzel? Hol vagy? Nem látlak.-
- Nézz mélyebben a tükörbe...-szólt a hang, s Hanna közelebb hajolt a tükörhöz.
- Nem látok semmit.-suttogta.
Ekkor újból felhangzott a nevetés, amely úgy hasított a lány lelkébe, mintha éles késsel szúrták volna meg. Hanna felsikoltott, mikor észrevette, hogy már nem látja a képmását a tükörben. Először csak egy homályos paca látszott, majd a folt egyre nőtt, míg végül emberalakká formálódott.

Kövér könnycsepp gördült le Hanna arcán, mikor felismerte a hang tulajdonosát.
- Te vagy? Miért..hogyan...?
- Jól tudod, miért jöttem vissza.
- Nem tudom, mond el.
- Megöltél engem Hanna...
- Ez nem igaz. Leestél...
- Te löktél le.
- Nem...Bocsálts meg...
- Miért tetted Hanna? Miért? Előttem állt az egész életem, a lehetőségek...de te megöltél.
-Szeretlek.Nem bírtam elviselni, hogy azt a kis cafkát választottad helyettem. Érts meg kérlek!
- Tudod Hanna, a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket.-
- Mit akarsz tőlem..?-
- Bosszút. Kíváncsi vagy miért ismétlődött az álmod?
Mert soha nem léptél a tiltott ösvényre. De most...- szólt a fiú, s a tükör berepedt, majd szilánkokra törve hullott a földre. Hanna térdre rogyott, és sírt. Nem bírta elviselni a fájdalmat, amit legbellül érzett.
-Bocsálts meg...-szólt Hanna, majd felemelt egy 20 centis darabot a szilánkok közül, s a tenyerébe fektette.

*

- Te Tina, hallottad mi történt tegnap este? -
- Nem, mi történt?-
- Szegény Mzs. Rossnak meghalt a lánya. Állítólag valaki elvágta a torkát.
- Tényleg? Pedig milyen aranyos kislány volt. Kár érte.