A Luca nap a Gergely féle naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt, ez az oka annak, hogy sok helyen a falusiak innentől kezdve számították a nappalok hosszabbodását. Luca nap dologtiltó nap volt, az asszonyok nem dolgoztak rajta, mert a babona szerint bármibe is fogtak volna az baljós kimenetelű lett volna.

Luca széke
A férfiak viszont ezen a napon kezdtek hozzá a Luca szék készítéséhez, mely 13 darabból és 13 különféle fából faragott szék volt. A háromlábú széket karácsony estéjére készítették el, az éjszakai misére. Aki akkor ráült a székre az éjféli misén, az megláthatta a falu boszorkányait, de már szaladnia is kellett haza, mertha felismerik őt, akkor széjjel tépik.

Lucázás
Sok helyütt a gyerekek körében elterjedt volt a Lucázás: a falu házait körbejárva mondókával varázsolták meg a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak, az apró- és lábasállatokat, hogy bőségesen szaporodjanak, és az egész ház népének versben kívántak minden jót. Íme egy ránkmaradt vers:
Luca Luca kitty-kotty,
Tojjanak a tikok, luggyok,
Kalbászuk olyan hosszú legyen, mint a falu hossza,
Szalonnájuk olyan vastag legyen, mint a mestergerenda,
Zsírjuk annyi legyen, mint kútban a víz,
Pénzük annyi legyen mint pelyvakutyóban a pelyva,
Luca Luca kitty-kotty,
Tojjanak a tikok, luggyok!

A varázslásért cserébe apró ajándékokat kaptak, ha nem, akkor rontást küldtek a házra eképpen:
Egy csibéjük legyen,
Az is vak legyen!

Lucaostor
A sok-sok szokás, hiedelem közül talán kevésbé ismert a lucaostor készítése. Az ostort elkészíteni nagy feladat, akinek pedig sikerül, az megláthatta a falu boszorkányait. A Filkeházán lakó Leskó Andrásné így mesélte apja történetét a lucaostorral:

„Lucaostort apám is csinált, mikor még Pálházán laktunk. Összebeszéltek a fiatalemberek. Hát az én apám vállalta, hogy majd ő megcsinálja. Csináld János, fogunk mink rád vigyázni, menjünk mink is teveled! – mondták a többiek.

Luca naptól kellett ezt csinálni. Rákötöttek egy spárgát egy kétágú botra és minden nap egyet csavarintottak rajta. Így ment ez karácsony éjjeléig. Akkor menni kellett a lovakat itatni. Vacsora után gyűltek minálunk azok az emberek, akik tudták, hogy apám csinálja az ostort. Összegyűltek annyian, hogy alig fértek a házban. Mondták apámnak, hogy – Na János, most mán vedd az ostort, oszt ereggy ki! El köllött menni a kúthoz vizet húzni a vályúba.

Aztán begyött apám, elővette az ostort, és az udvaron roppantott vele. Az ablak alatt végig álltak az emberek, akik tudták, hogy mit csinál. Összegyűltek a boszorkányok mind az én apámhoz a kút mellett, mikor hármat csettintett az ostorral. Azt mondta az apám, hogy még a segédjegyző is ott volt, az is értett a boszorkánysághoz. A falubeli boszorkányok odagyűltek köré és be akarták lökni a kútba.

A többi ember nem látta őket, csak apám, de ő mindjárt kiabált, hogy ez is itt van, az is itt van. Erre odaszaladt a többi ember és elkapták tőle az ostort. Összetörték, elégették és akkor ott hagyták apámat a boszorkányok. Ha csak egy ember csinálná maga, az soha többé nem élne tovább.”